Településünk elődje, Báté 700 éves. Ennek a jeles évfordulónak a kapcsán született az ötlet, hogy gyűjtsük össze egy csokorra valót a város régi és mai értékeiből, érdekességeiből, és mutassuk be ezeket a gyerekek által feldolgozott formában. Ezzel szerettük volna az Arany János Általános Iskola és Gimnázium idei tanévében Bátét az érdeklődés középpontjába állítani, helyi kulturális örökségünket gyermekközpontú eszközökkel felkarolni, továbbvinni.

A Báté témát feldolgozó projekt így kapta a BÁTÉMA nevet.

Munkaközösségeink saját szakterületük szemszögéből irányították a figyelmet Százhalombatta jelenkori vagy egykori arculata felé. A cél tehát nem a teljesség igénye volt, hanem a különleges szempontból, személyes kötődés alapján megragadott helyi jellegzetességek, értékek kiemelése, ezek érdekes, asszociatív feldolgozása, produktummá formálása.

A feldolgozásban az iskola sok pedagógusa és több száz diákja vett részt, a kicsi első osztályostól a végzős tizenkettedikesig. Munkájukat nézve képet kapunk a település állat- és növényvilágáról, betekintést nyerünk történetébe, amely sok-sok irodalmi vénájú diákot alkotásra ihletett. Megjelenik a kiállításban a város jellegzetes köztéri eleme, a Rubik-kocka is. Az alkotásra fogékony gyerekek rajzos formában tükrözték élményeiket, érzéseiket a város rendezvényeivel, jellegzetes arculatával kapcsolatosan. A kicsik összegyűjtötték a város kórusait, zenekarait, a nagyobbak alkalmi festővászonra applikálták a város neves képzőművészeit. A sportot kedvelők a battai sportéletet kutatták, s mutattak be néhány jellegzetes sportágat, kiemelkedő egyéniséget. A kiállításban mini forgószínpadon láthatjuk a tánc különféle műfajait, sőt néhány tanítványunk személyes ereklyéit is.

A városhoz való ragaszkodás, kötődés több formában is megfogalmazódik. A több ezer év változásait a bronzkorból a jelenbe sétáló kis emberfigurák szimbolizálják. A település címerének megformálása a régi mesekönyvek hangulatát idézi, interaktív kialakítása játékos ismeretszerzésre ad lehetőséget.

A gyűjtött anyag alapján létrejött sajátos, sokszínű kiállítás több helyszínen is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Iskolánkban a márciusi Arany napokon, a Barátság Kulturális Központban májusban és a „Matrica” Múzeumban a Múzeumok éjszakája egyik programjaként, majd időszakos tárlatként egészen őszig látogatható.

A kiállítás színes forgataga híven tükrözi vissza Báté és Százhalombatta sokszínűségét, történetének korszakait, mozgalmas életét és azt a játékos gyermeki megközelítést, amely visszaköszön a lelkesen elkészített makettek, figurák felületein.

Feketéné Takács Rita

projektgazda

Galéria